Új orvosi műszerek, növekvő szakrendelések és minőségi védőnő szolgálat

Az interjút a Gyáli Mi Újság készítette Gyál város polgármesterével, Pápai Mihállyal

Jelentős mértékű fejlesztések időszakát éljük a gyáli egészségügyben – nyilatkozta lapunknak a polgármester, aki arról tájékoztatta Olvasóinkat, hogy megújul az egészségügyi szakellátás, emellett a kismamák és csecsemők már májusban birtokba vehetik a Védőnő Szolgálat teljesen új épületét.

Polgármester Úr! Az egészségügyi szakellátás modernizációja sokak számára jó hír.
Ezt én is így gondolom. A gyáli lakosság szakellátásának javítása, a Gyáli Szakrendelőben meglévő szakorvosi rendelések óraszámának növelése, az ellátás lehetőség szerinti bővítése, valamint az ellátás minőségének javítása érdekében az elmúlt hónapokban többször egyeztettem dr. Ralovich Zsolttal, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatójával. Ezt követően összeállt egy szakmai anyag, amely javaslatot tett a fejlesztési irányokra és az új eszközök beszerzésére, majd a március 30-i testületi ülésen megszavaztuk a Gyáli Szakrendelő támogatására és fejlesztésére irányuló egészségügyi szakmai előterjesztést, melynek értelmében Önkormányzatunk közel 28 millió forinttal támogatja orvosi, orvostechnikai, számítástechnikai és egyéb eszközök beszerzését.

A fejlesztésekkel, eszközbeszerzésekkel összefüggésben a szakrendelések száma is növekedik?
Igen, mindenféleképpen! Az egyeztetések eredményeként a közelmúltban ortopédiai szakrendelés indult el a Szakrendelőben, amelye kevesebb, mint egy hónap után máris teltházzal üzemel. Az önkormányzati segítségnek köszönhetően a gégészeti szakrendelések száma a heti egy alkalom helyett háromra, a sebészeti szakrendelés száma heti egyről kettő rendelésre nő, és az ortopédiai mellett további új szakrendelésként, pszichiátriai ellátás indulása is elképzelhető. Nőgyógyászati rendelés a heti 2 helyett 3 alkalommal lesz, ultrahangos vizsgálat is heti 3×5 órában látogatható majd. A szemészeten szintén megszűnhet a várólista. Sajnos, bőrgyógyászat egyelőre továbbra sem lesz, de nem tettünk le róla, hogy bőrgyógyászt találjunk, idecsalogassuk, és meg is fizessük.

Az elmúlt években átlagosan heti 65-70 szakorvosi óraszám helyett a jövőben heti 117 órában várják felkészült szakorvosok korszerű műszerekkel és eszközökkel az ellátásra szoruló betegeket. Biztosítékot kaptam dr. Ralovich Zsolt főigazgatótól, hogy az általunk kialkudott fejlesztési irányokat betartjuk, és az ő részükről is nagyobb odafigyelés lesz – mindenki megelégedésére. A város költségvetésének köszönhetően pedig a helyi ellátás fejlesztése folytatódhat, ám ennek részleteiről egyelőre még korai lenne említést tenni.

Maradjunk még az egészségügynél! Mikor adják át az elkészült védőnői épületet a kismamáknak, a védőnőknek?
A város képviselő-testülete úgy gondolta, hogy méltó körülmények közé helyezi a védőnőket, a kismamákat. A tavaly szeptemberben kezdődött épület felújítása valóban a végéhez ért, a felújítás ideje alatt folyamatosan figyelemmel kísértem a történéseket, a helyszíni bejárások során több alkalommal is egyeztettem a kivitelezővel. A 75 millió forintos beruházás során teljesen új épületet alakítottunk ki, ennek alapterülete a meglévő duplájára, 119,6 m2-ről 270,3 m2 alapterületűre nőtt. Az épület akadálymentes, így a mozgássérültek, mozgáskorlátozottak számára is járható. A létesítményben két komplex tanácsadó helyiséget, mosdót, pelenkázót, szoptató helyiséget, egy közös váróhelyiséget, valamint négy irodát alakítottunk ki. A tervezés során fontosnak tartottuk, hogy a szülők és gyermekeik komfortosan érezzék magukat az épületben, ezért fedett előteret terveztünk a babakocsik tárolására. Közvetlenül az épület mellett több gépjármű parkolása is biztosított. Az ingatlant a környezettudatosság jegyében terveztük, tehát az intézmény energiaszükségletének egy részét megújuló energiaforrások, napelem biztosítja, valamint korszerűsítettük a fűtést, a szakemberek kondenzációs kazánt építettek be, de teljesen új bútorzatot is kapott az épület. A védőnői épület ünnepélyes átadását terveink szerint május 18-án 14 órakor tartjuk.

Egészség és sport szorosan összefügg. Nagy az érdeklődés a járási tanuszodával kapcsolatban. Mikor adhatják át a nagyközönségnek az uszodát?
A műszaki átadás áprilisban megtörtént, a kiszolgáló egységek készen állnak, a gépészet, a medence burkolása kész, a rajtköveket is lerakták, már takarítanak, portalanítanak, egy műszaki megoldás miatt húzódik az épület átadása. Egy átemelőt építenek ki, de már az uszoda területén is elkezdték a parkosítást. Jelen állás szerint úgy ítélem meg, hogy júniusban átadhatjuk a tanuszodát, majd szeptembertől beillesztjük a gyáli járásban tanuló mintegy 3200 gyermek mindennapi életébe is.

forrás: Gyáli Mi Újság